Jelenlegi hely

Címlap » Yotengrit Egyház

Az Egyház - dióhéjban

Body: 

 

YOTENGRIT. Ez a szó vonatkozik mint rövidített elnevezés a „Yotengrit a Tengervégtelen  Ős-Szellem  Egyháza” néven  nyilvántartásba vett egyházra, de vonatkozik egy eszmei mozgalomra is, mely nem fér bele semmi féle liturgikus és dogmatizált keretbe. A „yotengrit” szó az altáji nyelvekben „istent” jelentő „tengri” szó származéka. Tengrit= istenség, yotengrit=ELSŐ istenség. Mivel a „tengris” vallásokban, hitvilágokban az isten azonos a világegyetemmel, a szó végtelent, „tengernyit” is jelent.

 

Rábaközi, hansági, szigetközi „tudók” átmentettek a magyar régmúltból egy BÜÜN (Bühn alakban is írható) nevű vallást. A „Kárókatona – rend” (Kormorán-rend) ápolta és adta nemzedékről nemzedékre, mint titkos tant. (A „bűnbe esni” kifejezés a magyar kereszténység szóhasználatában eredetileg nem vétkezést jelentett, hanem visszaesést a „BÜÜN”-be, tehát az ősi hitbe.) A Kormorán-rend 49. főbácsája, Máté Imre hozta nyilvánosságra ezen ősi tanokat a „Yotengrit” könyvekben. ( Az első kötet 2004-ben jelent meg.)

 

A „Büün”, más néven „Yotengrit” eszmeiség bölcseleti alapja egy duális világszemlélet, mely nem polarizáló, hanem „összeillesztő”. Pl. nő, meg férfi együtt EGY ember. E világnézet a jégkorszak emberének hagyatéka. Társadalmi, szociális vetületei ma is érvényesek. Pl. tőke meg munkaerő ebben a duális rendszerben nem ellentétek, nem ellenségek, hanem együtt alkotják a termelő erőt. Közös ellenségük a parazitizmus, pl. bürokrácia, bankokrácia formájában.

 

„Ne higgy, kételkedj, győződj meg!”  Ezt hirdeti ez a vallás, ezért nem erőltet dogmákat, még dogmatizált isten-képet sem. A liturgia elsődlegesen hagyományőrzés. A hagyomány értelmében vala kezdetben az Ős-erő, Yotengrit. Minden egyben, de női alapjelleggel. Kiveti magából a rosszat és kettéoszlik. Nőstény, ill. hím erővé. Nő, ill. férfi istenné. Ukkó a földanya, Gönüz a Nap-atya. (gön-üz = nap-szellem - A kereszténység a negatív fogalmak tárházába száműzte. Ő a GONOSZ.) Ukkó emberközeli megjelenítése a „Boldogasszony.” A magyar vallásnak nem volt külön szava a „szent”-re, mivel az isten szó (isz-tien) eleve „égi szellem”-et jelent. Volt tehát a nagy, azaz „Öreg isten” és voltak szentek, azaz „kis istenek”. Például nemzetünk harcos védője, a „Magyarok Istene.”

 

„Mindent szabad, ami nem árt másnak!” Ez a Yotengrit társadalom-etikájának alaptana. Jogrendszere erre a tételre támaszkodik, sőt szexuál-erkölcstana is! A szeretkezés-szeretet-szerelem hármasságát hirdeti. Nem tényükkel vétkezik a vétkes, hanem a cselekvés mikéntjével.

 

A Yotengrit eszmeiségben az EGYÉN nem részlete, hanem része a társadalomnak, az egyéni meggyőződés jogával. Nincsen kollektív vétség, nincsen kollektív felelősség. Kollektív megváltás sem lehetséges. A Föld pedig nem a „siralom völgye” csak azzá teszik. A „Nyirkai jóslat” (a rábaközi táltos hagyaték része) viszontagságos jövőt sejtet. Ez megelőzhető, kivédhető. Ha új életvitelt alakítunk ki a Yotengrit tanok jegyében!

 

Nagyon fontos Yotengrit-tan, hogy egyik ember sem tulajdona  a másiknak, a társadalomnak, az államnak mégannyira sem. A gyerek pedig az anyjáé; akkor fogan és attól akitől akar, ott szül és úgy ahogy akar, senkinek ezekbe beleszólása nincsen. Ez egy alaptanból következik, mely szerint a nőnek különös megbecsülés és tisztelet jár.

 

Ennyit dióhéjban.