Jelenlegi hely
Az Egyház szervezeti fölépítése
A leglényegesebb tudnivaló a Yotengrit Egyház szervezeti fölépítéséről, hogy nyoma sincsen benne a Pásztor-nyáj viszonynak. „Méltóbb akár legutolsónak lenni az emberek sorában, mint elsőnek a birkákéban.” - hirdették a bácsák. A „pap” nem terel, hanem útba igazít. Nem kér számon, nem sanyargatja a lelkeket, - nem tartja szolgáltatásaiért a markát. Az alapfilozófiából levezethető nézet jegyében, hogy a világban minden mindennel összefügg, az egyént a családban, a családot a kis közösségben, a kis közösséget a nagyban látja védettnek és működőképesnek. Az Egyház önmagát, mint működőképes intézményt, így szándékozik megszervezni. Ezen az úton halad, szerveződőben, alakuló állapotban. Ha politikai mintákhoz hasonlítjuk, nem demokratikus az athéni demokráciához viszonyítva. Nem demokratikus, hanem alkotmányos, 1 személyes felelősséggel.
Az Egyház felelős képviselője kifelé és az Egyházon belül egyaránt a FŐBÁCSA. A társadalmi működést biztosítandó funkcionális vezetőség segít neki. Ezen kívül tanácsosok támogatják, akiket ő nevez ki. A főbácsa írásos engedélye szükséges ahhoz is, hogy valaki a Yotengrit tanokat tanítsa. A jelenlegi főbácsa esetében a Yotengrit könyvekben olvasható szöveg, látható ábra, kép kétszeresen védett sajtójogilag. Egyrészt, mint a Yotengrit Egyház rendelkezésére bocsátott eszmei anyag, másrészt, mint szerzői jog által védett szellemi termék.
A központi irányítású Yotengrit Egyház napjainkban már területi rendezésre szorul és rendeződik is. A központi irányítás nem szabványosítást jelent, hanem az önálló életre képes sejtek okoskodástól mentesített összehangolását. „Koordinálását”, ha így érthetőbb. Az egyháztartományokban a hitélet keretében helyi hagyományok is érvényesülhetnek. Egyházkerület, tartomány csak ott létesülhet, ahol BÁCSA áll rendelkezésre, akit a FŐBÁCSA nevez ki, illetve erősít meg hivatalában, ha már a tagság által elfogadott mester volna.
Élénken szerveződik a nyíregyházi egyházkerületünk és megmozdult a miskolci is. Erdélyben is mutatkoznak erre valló jelek. A főbácsa engedélyével az Egyház szervezeti ranglétrájától független személyek is hirdethetik és magyarázhatják a Yotengrit eszmeiséget.
A Yotengrit Egyház nem vet ki tagjaira adót, nem szed tizedet, tagdíjat sem. Szolgáltatásai ingyenesek. Az Államtól mindeddig támogatást nem kapott, sőt a hatóságok azt sem tették lehetővé, hogy támogatóink adójuk 1 %-át Egyházunk javára fordíthassák.

