Jelenlegi hely

Címlap

FOGADJ ISTEN HONLAPUNKON!

Body: 

Kedves Olvasónk!

 

Ez év, tehát 2011. augusztus 20.-án kalóz-támadás érte honlapunkat. Minden írás megsemmisült. Ezt a durva támadást email fiókok föltörésének egész sora előzte meg és hazugságözön.

 

Azt terjesztették rólam, hogy haldokolnék és már csak néhány hónapom volna hátra. Egyébként is méltatlan volnék a Yotengrit mozgalom, ill. Egyház irányítására. Úgy tűnik, ezek a bizalmammal visszaélő belső munkatársak csak költötték haldoklásom hírét, ők maguk nem hitték. Ennek okáért már hónapok óta azon mesterkednek, hogy valami módon „trónfosszanak.”

 

Az eseményeket az gyorsította meg, hogy az ÉG megszánt özvegységemben és nagyszerű Asszonyt adott, aki - Irgalom anyja ne hagyj el! - a számítógépen is otthon van. Minden gyanakvás nélkül szemügyre vette Egyházam levelezési fiókjait velem együtt. Azt tapasztaltuk, hogy levelek százai fölbontatlanok, megválaszolatlanok. Némelyik már hónapok óta. A számítógépes levelezésért felelős belső munkatárs észlelhette, hogy remegő kezű bácsája saját Egyháza levelezését tanulmányozza, mert hirtelen megváltoztatta a kódokat. Utána eltűnt a térképről. Két nap múlva visszaszereztük a fiókot. Ekkor ámulva tapasztaltuk, hogy 2010. októberét követő kb. ¾ év levelezése eltűnt!

 

Miért éppen ez az időszak? Ez a rejtély is megoldódott! 2010. október 28.-án nyitottam egyházi bankszámlát, melynek adatait a szóban forgó főmunkatárs véletlenül(?) hibásan vitte föl a világhálóra. Ebből bonyodalom támadt, mert egyidőben adakozásra szólítottam föl a Yotengrit-eszmeiség támogatóit! Az Egyház számlájára nem jöttek az adományok. Távol áll tőlem a gyanakvás, de az furdalja az oldalamat, hogy miért éppen ennek az időszakasznak a levelezését semmisítette meg, aki megsemmisítette?

 

Egy másik kérdés is fölmerül: miért éppen augusztus 20.-án történt a kalóz-támadás? Azért, hogy külső támadásra gyanakodjam! Nem kizárt az sem és lehetséges a kívülről indított támadás belső árulók szövetségében. Ilyesmi mindig volt és lesz. Mégpedig azért lehetséges, amiért már volt egyszer és most van. A Yotengrit Egyházat ugyanis busásan jövedelmezővé lehetne tenni, ha én nem volnék „hülye”.  Az irracionális materialisták szóhasználatában a hülye becsületest jelent.

 

A most fölszinre durrant konfliktusnak is ez a háttere. Kívülről ajánlatot kapott Egyházam egyik élre tülekedő munkatársa, hogy adná át az internetes kapcsolatok és megjelenítések irányítását egy pénzügyi „szakembernek” és akkor dőlne a pénz. Ezt velem is meg akarták etetni, de nem vette be a gyomrom. Erre föl határozhatták el, hogy „karizom ide, karizma oda” Imre bácsit, akit - mint mondák - „már úgy is csak a szerelem érdekel”, - sutba vágják. Meg is próbálták ezt végrehajtani! Amit csak tudtak, magukhoz ragadtak. Még most is birtokukban van a régi egyházi facebook ( ez az egyházhoz egyébként is méltatlan intézmény ), a blog, valamint több levelező fiók. Megeshet, hogy ezeken a fórumokon még színre lépnek.

 

A Yotengrit Egyház egyetlen hivatalos fóruma ez a Honlap.

 

Ezúttal mondok köszönetet mindazoknak, akik az ügy kapcsán szolidaritásukat juttatták kifejezésre! „Sajnálatosnak” nem mondanám ezt a tragikomikus eseményt. Ez egy tisztulási folyamat része. Az olvasztó kohó salakot köpött ki!

 

Máté Imre

a Yotengrit Egyház főbácsája

 

ui.: Az ügy kapcsán egy-két érdekesség a „Hírek”- ben, a "Főbácsai nyilatkozatok"- ban és az Egyház "Történeté"- ben olvasható.