Jelenlegi hely

Címlap » Hitélet

Istenvilág

Body: 

 

A Yotengrit eszmerendszer alapja a régi BÜÜN vallás. Miután a bűn szó jelentése ma azonos a vétekével, a vallást, ill. az egyházat Yotengrit-nek neveztük. Yotengrit, őseink vallásában és hitvilágában az Őserő, az univerzum, a világmindenség Ősszelleme. Ez az Ős-Szellem saját anyagából teremt.

 

Először megteremtette magából a nő-istent és férfi-istent, és egyben megtisztította magát a rossztól. Így keletkeztek UKKÓ Istenasszony és GÖNÜZ a Férfiisten. A rossz szellemanyagból lett ÁRMÁN. Ő a zavaró tényező, aki rontja a nemek közti harmóniát. UKKÓ és GÖNÜZ örök ölelkezésben vannak, ez a genetikai lánc szellemi mozgatóereje. Az ő találmányuk a szerelem, a szeretkezés, a szeretet, ezért ezek szent dolgok. A nemi vágyat Boldogasszony Anyánk, azaz UKKÓ, a hagyomány szerint csaléteknek találta ki. A tan azt mondja, az élőlények nem azért szaporodnak, mert utódot akarnának, hanem azért lesznek utódaik, mert szeretkeznek.

 

A hagyomány szerint az Istenpár teremtett „kisisteneket”, szellemgyerekeket, különböző feladatok ellátására. Ilyenek pl. a „vállkendős” szent asszonyok szellemei, akik az elhunyt szellemét vezetik megfelelő helyre a túlvilágon. De egy tájnak vagy tannak is lehet védőszelleme, ahogy jó embereknek is.

 

A Yotengrit eszmerendszer jegyében az emberek is teremthetnek „kisistent”, védőszellemet. Azon oknál fogva, hogy ők is Isten anyagából vannak, isteni minőséggel. Egy személy azonban kevés ahhoz, hogy isteni erővel alkosson, (kevés kivétel lehet) együttesen viszont képesek az emberek teremteni - oltalmazó védőszentet is. Mert ezek a „kisistenek” valójában oltalmazó szentek. Ilyen a Magyarok Istene.

 

Más minőség, a Boldogasszony. Ez esetben nem az emberi teremtőerő egyesült erejéből teremtetett, hanem UKKÓ-nak, a teremtő Istenanyának emberközelebbi színeváltozása (manifesztálódása).

 

A Yotengrit hitvilág egét és földjét benépesítik kisebb őrszellemek, akiknek VAS-ORU-kat (bronzszobor) emeltek. A keresztény egyház ezeknek a szellemeit boszorkányoknak minősítette, így keletkezett a vasorrú bába alakja.

 

Az Istenről, Istenségről nincsen a Yotengrit-vallásnak dogmatizált istenképe. Ki-ki elképzelheti úgy, ahogy akarja. Ez azért van így, mert a Yotengrit-tan szerint „senki sem cseresznyézett még egy tálból Istennel”. Nem látjuk át Istent, mert ha átlátnánk, akkor Ő volna mialattunk, nem mi Őalatta. Ezért Istenre nem szabad hivatkoznunk. Azt viszont tudjuk, hogy a természet is Isten anyagából van, ezért úgy véljük, hogy jó az, ami természetes.