A rábaközi Kormorán-rendnek ősi hagyományvonala van. Neve valójában nem kormorán, hanem kárókatona. Nem tudjuk, hogy mióta létezett, de II. András és IV. Béla korában megrázkódtatásszerű átszervezést élt meg. Mai szóhasználattal élve belső emigrációba vonult. Erre az üldöztetések kényszerítették. Ettől a kortól kezdve a tanokat nem írásban, hanem szóban adták tovább. A BÜÜN-vallás teológusának meg kellett tanulnia a szövegeket. A Rend tagjai maguk közé olyant szólítottak, akinek valamilyen „tudománya vót”, különleges képessége. Csak úgy, mint egy tanintézetbe szokás, belépni nem lehetett. Mivel a táltosságot tanulni nem lehet, azzal születni kell! A hajlamot kibontakoztatni viszont lehet és szükséges, ezért van mester és tanítvány.

A Rend élén a főbácsa áll, akit bácsák segítenek. Egyes elemzések szerint a szó a kínai eredetű bá-tzö=atyamester magyar változata volna. A kolostorok elöljáróit nevezték így. Más elemzések szerint az elnevezés „bá” tagja nem a kínai atya szónak felel meg, hanem az altáji nyelvekben több variánsban élő „ba, bá, pá” fej jelentésű szavaknak. Ennek értelmében a bácsa főmestert jelentene akár férfiről, akár nőről van szó. Ennek okáért a női nagymester címe éppúgy bácsa, mint a férfié. A magyar nyelv egyébként sem tesz különbséget nyelvtanilag a nemek között. A nyelvtani nemek hiánya is a duális gondolkodásra utal és annak bizonyítéka, hogy a magyar társadalomban a nemek mindig egyenrangúak és egyenjogúak voltak. Ismeretes a Banya elnevezés is. Jelentése – ha az altáji etimológiát vesszük alapul – főnökasszony, főnökanya volna. Lehetséges, hogy női, esetleg buddhista kolostorok elöljáróit nevezték így.

Lápkumánja (Csépi) táltos, aki a „Nyirkai jóslatban” szerepel, a Főbácsák sorában a 13. volt. A tatárjárás után, a mongolokkal való konspirálással is vádolták a magyar vallások táltosait, bácsáit. Az inkvizíció idején a Pálos-szerzetesrend segített bujtatni az üldözötteket. Az itthon maradt un. „pogányokon” bosszulták meg, hogy nagyon sok magyar csatlakozott a kivonuló mongolokhoz. A Kormorán-rend 46. nagymestere Peresztegi Trézsi, aki a legjelentősebb tanítómesterek egyike, és a család-pszichológiának is jó ismerője volt. A 47. mester Tudós Nagy Ferenc volt, akit Bendes József követett, mint 48. Ő a Rend irányítását, újjászervezését Máté Imrére bízta; és ő hatalmazta meg minden élő és minden holt rendtag nevében azzal, hogy az ősi-tanokat visszaadja a nemzetnek.

A Rend behálózta az egész országot, de jelenlegi ismereteink szerint csak a Hanságban és a Rábaközben tartotta magát korunkig. A Kárókatona-rend által megőrzött eszmeiség a ma YOTENGRIT néven ismert vallás alapja.

„Peresztegi” Trézsi - a 46. nagymester (Főbácsa)

Valódi nevét nem ismerjük. A Sopron közelében lévő Peresztegről származhatott vagy talán ott is élt. Működési területéről nem sok konkrétumot tudunk, de annyit igen, hogy rossz szellemek elűzéséhez előszeretettel hívták, ha azok nehéz esetnek bizonyultak. Misztikus tudománya mellett rendkívül bölcs is volt. Ezért, mint békéltető is áldásos munkát végzett. Az is fönnmaradt róla, hogy jól főzött és szeretett enni, de a szerelem gyönyörét sem vetette meg. Nem szabados volt, csak amint ő maga mondá ”nem szűzmáriázott ölelkezés közben”. Ez egy ránkmaradt nyilatkozatából is kiderül, mely „A férfiember kajtatásárul” szól. (Yotengrit 2., 194.old.)

„Tudós” Nagy Ferenc (1883-1970) – a 47. nagymester (Főbácsa)

Rábapatonán élt és gazdálkodott. Három felesége halt meg, az utolsót 1935-ben veszítette el. Szerette a jó bort, a nőket, akiket a tan kívánalmainak megfelelően tisztelt. Ezért bizalommal fordultak hozzá női bajokkal is. Jól ismerte a BÜÜN vallás hagyatékát is, de elsősorban gyógyító táltos volt – a nép ezért nevezte „tudós”-nak. Noha gyógynövényeket is alkalmazott, inkább szellemgyógyásznak tekinthető. Embert és állatot egyaránt gyógyított és korát messze megelőzve az állatlélektanban is járatos volt. Hatni tudott állatokra, köztudomás szerint telepatikusan is. Nagy Ferenc a „szerzeten” belül gondos oktató volt, kiváló mester, a Renden kívül állóknak azonban a tan-ról nem nyilatkozott. Még Timaffy László néprajzkutatónak sem, akit pedig böcsült és szeretett. Félt, hogy a „tudósok” szétmarcangolják a tant. Családja ápolja a nagy gyógyító táltos emlékét.

Bendes József (1902-1992) – a 48. nagymester (Főbácsa)

Bendes Józsefet a Rend történészének, jogászának nevezhetnők.

Ő fölismerte, hogy „veszőben a hagyomány”. Azt is fölismerte, hogy a rábaközi tudók szellemi hagyatéka – mint szellemi erő – zárt kultúrában akkor sem hatna, ha a Rend létszáma megnőne. Időtlen érvényű eszmeiségüket a nagy nyilvánosság elé köll vinni: „az igazság és értelmes lelkiség áhítói elé köll mennünk, hogy ne keresgéljenek tűt szalmakazalban”. A Rend – miután tanait sokan megismerhették – újra- és újjá alakulhat.

Nagy titka a „Nyirkai jóslat” volt. A „jellel”, a kasza-üllővel együtt Máté Imrének, a Kormorán-rend 49. fejének adta.

Máté Imre (1934-        ) – a 49. nagymester (Főbácsa)

Életrajza „Máté Imre” elnevezésű „fiók”-ban olvasható.