Jelenlegi hely
"KÜNV"-ek
(könyvek)
A hit gyakorlásának egyik megnyilvánulása a Yotengrit-könyvek tanulmányozása. Az elolvasás, az átélés, az életvitel kialakítását szolgálja. Különösen két „künv”, az IGA és az AJA. Ezek szólnak az emberközi kapcsolatokról, családról, szerelemről, jogról és a társadalomhoz való viszonyról.
A Yotengrit-könyvek alapul szolgálhatnak meditációhoz és az egyes tételek témái lehetnek bibliaóra-szerű elemzéseknek. Ezt azért tartja a Yotengrit-tan fontosnak, mert azt tanítja, hogy ne higgy, hanem győződj meg! A másik ok, hogy a tanítás szerint idők múltával a tan és a valóság viszonya megváltozhat. Ekkor vagy a tanon kell korrigálni, vagy ami még gyakoribb, az elfajzott életen kell változtatni a tan jegyében.
Mint ismeretes a szájhagyományban őrzött tan kilenc „künv”-re osztatott. Nagyjából tárgykörök szerint. Ebből hét „künv” un. „igyes” (szent) „künv”, kettő pedig profán. Az „igyes” „künv”-ek témái: a világ teremtése, az ember teremtése, tűzözön meg vízözön, továbbá temetkezési szokások, vallásos hitek és hiedelmek leírása, élt és halál viszonya… A profán „künv”-ek egyike a mesterek tanítását tartalmazza, a másik pedig történelmi hagyományt. A mesterek hagyatékához tartozik „A nyirkai jóslat”, továbbá a gyógyászat és egészségügyi tanácsok.
A könyvek olvasásának „javallata” nem rituális jellegű, más szóval, nincs szabályokhoz kötve. A cél az, hogy az Olvasó megismerje, megértse, és életvitelében alkalmazni tudja az Ősök tanácsait. Minden hókusz-pókusz nélkül. Nem kell sem fejen állnia, sem egy lábon ugrálnia. Aki nagyon elmélyül és közel érzi magához az Őserőt, (nyugodtan nevezheti Szentléleknek is), az befogadásra tárja ki a karját. Ez sem előírás. Előírás csak egy van: Ne árts, ne bánts, istápolj, segíts!

